Az előadás visszanézhető lesz.

RÉSZT VESZEK AZ INGYENES MINIKURZUSON!

Nem csoda: a mai gyerekek egy olyan ételkörnyezetben nőnek fel, ahol az édes ízek folyamatosan jelen vannak, miközben az önszabályozásuk még éretlen. Így az édesség könnyen válik túlértékelté – akár tiltjuk, akár jutalomként használjuk. A probléma nem az, hogy van édesség, hanem az, ahogyan szerepet kap a gyerek életében.

Ez az előadás azoknak a szülőknek szól, akik szeretnék elvenni az édesség „élét”, és egy olyan rendszert kialakítani, ahol a csoki nem tabu, nem jutalom és nem hatalmi eszköz – hanem egy étel, amit a gyerek nyugodtan, mértékkel és bűntudat nélkül tanul meg kezelni. Pszichológiai és fejlődéslélektani háttérrel megmutatom, miért működik a tiltás és a túlzott engedékenység is rosszul, és hogyan lehet szeretetteljes, következetes keretekkel valódi önszabályozást tanítani. 

Az előadást Okos Tímea Kitti, az első magyar BLW-könyv szerzője tartja – gyakorlati példákkal, hétköznapi mondatokkal és hosszú távon működő szemlélettel.

Elfáradtál abban, hogy az anyaság sokszor piszkosul magányos út,

… ahol bizony rengetegszer egyedül maradunk a félelmeinkkel és kérdéseinkkel? Egyszerre kell életed legkiválóbb teljesítményét nyújtani egyszemélyben mint orvos, szakács, énekes, takarító, óvónő, gyerekpszichológus és persze baba dietetikus… mindeközben életed csúcsteljesítményét úgy kellene produkálnod, hogy sosem voltál ennyire fáradt és bizonytalan?

Sosem ömlött rád ennyi egymással ellentétes infó

… és úgy érzed megfojt a sok tudás, elveszik a te anyai, ösztönös hangod a káoszban. A La Madre ezért jött létre. Modern nőknek hozza el a Falu energiáját, mert a modern világ elvette tőlünk, de egy gyermek felneveléséhez bizony egy falu kell. Egy falu, ami megtart, tanít, segít, levesz a válladról, tudást tölt beléd, gyengéden terel, táplálja a tested, lelked, elméd. Nehéz napokon vigasztal, ha kérdésed van, válaszol, az általad választott úton támogat, kísér. Tudással, szeretettel, közösséggel. Egy olyan anyai és szakértői közösség, ahol minden kérdésedre választ kapsz és annál is sokkal többet: közösséget.

Ez nagyon betalált, jövök a webinárra!